Jövő év elejére az amerikai Liberty Media kezébe kerül a Formula–1, Bernie Ecclestone megállapodott ugyanis a céggel, hogy kivásárolják a teljes részvénycsomagját, amit a Forma-1-et működtető vállalkozásában birtokol. Az új tulajdonos minden eddiginél népszerűbb és hatalmasabb F1-et vizionál.
Ennek első eleme a versenynaptárban már 2-3 éven belül látható lesz, jönnek ugyanis a víz alatti Forma-1 versenyek (első évben, várhatóan 2019-ben még csak egy, utána évi 3 víz alatti futamot terveznek). Erre a motorgyártóknak lesz ideje felkészülni, hiszen vízálló és a medence alján is megfelelő nyomatékot leadó motorokat kell tervezniük. A karosszériák pedig természetesen zárttá változnának, így többet nem lesz szükség a speciális sisakokra sem.
A másik lényeges változás a duplaüléses autók megjelenése lesz, az új szabály ugyanis kimondja majd, hogy minden pilótának magával kell vinnie a versenymérnökét is a versenyen.
A csapatok egyelőre nem kommentálták a hírt, egyedül Alonso röhögött úgy két percet az egyik ausztrál riporter mikrofonjába, amikor a változásokról kérdezték.
Izgalommal várjuk...